2010. április 21., szerda

Szombat, csak az én napom.

Lassan családi kirándulássá fajul a kecskeméti foltvarró kiállítás minden tavasszal. Én nagy hévvel készülök. Fejben megvásárolom az összes méterárut és apróságot, amit kínálnak a vásáron. Továbbá kíváncsian várom, milyen szépségek fognak felkerülni a falra a kiállító teremben.

Idén a gyerekek is nagyon várták ezt a kirándulást, ugyanis a belváros jobbnál jobb helyekkel van teli, ami nekik is élvezetes, nem csak nekünk. Tavaly megkerestük a bolygók egy részét, idén újra csúszkálhattak a téren lévő kilométerkövön.

A kiállítás gyönyörű volt. Sok, szép igényes munkát láthattunk. Külön kiemelném Elizanikó csodaszép mese mellényeit és palástját. A többieket nem említeném sorra, mert szinte mindet fel kellene sorolnom. :-) De egyet mégis muszáj kiemelnem, ami mindközül a leges-legjobban tetszett. Ez itt:

Sajnos nem tudom ki készítette, de nekem nagyon tetszik.

Külön köszönet jár a családi fényképészünknek, kedves párom személyében, ugyanis még mindig betegeskedik a masina, ehhez képest ő remek képeket készített vele.

Ilyen apróságokkal tértem haza:

Egész sokáig bóklásztunk még Kecskeméten. Mielőtt hazaindultunk volna, egy kisebb kerülőt tettünk. Ikeába mentünk, nézelődni, ötletet csenni, még több anyagot vásárolni, és sok-sok nélkülözhetetlen apróságot tenni a kosárba. Jól elfáradtunk, este fél 11-re értünk haza.

Kiegészítés!

Elektronikus levélben felkeresett a hölgy, aki készítette. Király Mónikának hívják, a Kecskemétiek táborához tartozik. És amitól leesett az állam, egy 100 éves lábbalhajtós géppel varr, amit a nagypapájától örökölt. Ezt a gyönyörűséges darabot is azzal készítette.

4 megjegyzés:

  1. Jajj, mit vétettem?! Pedig még szavaztam is rá!:-(

    VálaszTörlés
  2. Jaj, nem! Csupán azt, hogy ott voltál te is meg én is és elmentünk egymás mellett:))) Pedig tudtam, hogy ott leszel, hiszen írtad, de annyira zsongott a fejem, hogy nem kerestelek a tömegben:(

    VálaszTörlés
  3. Nem baj, jövőre jobban összebeszélünk! :-) Hátha veszem a bátorságom és én is beállok a kiállítók sorába! Idén nagyon unszolt a család. Én meg betoji vagyok.

    VálaszTörlés