2010. április 15., csütörtök

Zsuzsi táskája.

Természetesen hű leszek magamhoz. Újból fázis késéssel mutatom a művemet.

Kedves törzsvásárlóm, egyben Flóra angol tanítónénije, Zsuzsi kért tőlem egy táskát. Az iskolai bálon szúrta ki nálam. Az eredetit mutattam, itt megnézhetitek. Egy kikötése volt, hogy türkiz színű anyagból legyen. Gyönyörű és egyben különleges szín, imádom, ahogy ő is. Kicsit módosítottam az eredeti szabásmintán, és tettem bele egy kicsit magamból is.

Csendben hozzáteszem, hogy nem könnyű ezt a színt fényképezni, főleg nem ha a fényképező vakuja nem fogja vissza magát. Sajna, elromlott szegénykének az a része, ami kordában tartja a vaku fényerejét. Így ha vakuval szeretnék fényképezni, egy nagy fehér foltot fogok látni, a kép helyett.

Íme a táska:

És, hogy miért nem mutattam meg eddig? Hát, mert kicsit béna vagyok. A számítógépet csak használom, és nem értek hozzá. Ugyanis mindenféleképpen kollázsba foglalva akartam megmutatni ezt a táskát. Kutattam egy kicsit és a Picasa3 segítségével sikerült kollázst készítenem. Egy valami nem tetszik benne, hogy nem tudom én megválogatni a képek helyét. Vagy csak még nem jöttem rá, hogy lehet egyiket átrakni a másik helyére?

Van még a tarsolyomban be nem mutatott, régen elkészült apróságok. Igyekszem mutatni őket!

5 megjegyzés:

  1. Szia !

    Huuuu , biztos sikere volt !
    Nekem is tetszik a szine is. Es az jutot eszembe, hogy ez a "mindenhez jo" taska. Csinihez is meg egy farmerhez is hordhato !
    Ugyes vagy !

    VálaszTörlés
  2. Köszi! Készül hozzá mindenféle, de nem tudom, mikor érek a végére. A fejemben már rég meg van a kitűző, a zsepitartó stb. A kezeim és a szemeim nem bírják. Sajna, új szemüveg kell. :-(

    VálaszTörlés
  3. Ja, és köszönöm a díjat! :-) Igyekszem eleget tenni neki!

    VálaszTörlés
  4. De szép táska!!! Biztos nagy sikere volt. :)

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy tetszik! Nagy-nagy sikere volt! Lesz még folytatása biztos!

    VálaszTörlés