Hogy miért voltam elveszve?! Hát ezért. Kedves kis községünkben a Faluház Galériájában csütörtökön mutattuk meg hárman kézművesek, miket készítünk, drága szabadidőnkben. Íme képekben:
Kicsit visszakanyarokok az időben. Vicces készülődés volt a megnyitó előtt. Akinek van egy vagy annál több gyereke, az tudja, hogy úgy működik a gyermek, hogy ha fontos dolgod van, tuti olyan dolgot csinál, ami miatt nem haladsz, nem tudsz ráhangolódni a saját dolgodra. Ha pedig egynél több gyereked van ez még hatványozódik, negatív értelemben.
Nos, a mi esetünkben Lőrincem volt az a gyermek, aki produkálta ezt a Murphy-törvényt. Ő a legkisebb, nem aludt az oviban, így mielőtt elindultunk kisebb hisztivel indultunk el. Sőt, hogy tetézze az egyébként sem könnyű feladatomat, a csizmám cipzárját nem tudtam felhúzni az egyik lábamon. Apósom próbálta a helyére kényszeríteni a kocsit, de nem sikerült. Odáig fajult a dolog, hogy már se le, se fel nem akart menni. Tehát esélyem nem volt másik lábbelit húzni. Nem mintha a cipő arzenálomból tudtam volna jobbat találni erre az alkalomra. J Szóval így indultam neki. Hozzáteszem, hogy egy cseppet késésben voltunk. J Időm nem volt izgulni, pedig egy héttel ezelőtt még be voltam rezelve. Ennek ellenére, a megnyitón nagyon jól éreztem magam. Sok bátorító szót, megannyi dicséretet zsebeltem be a délután folyamán. Anyukámtól pedig egy kis emléket kaptam. Egy pici porcelán kiöntőt.
