2011. május 31., kedd
Kendőcskék.
2011. május 27., péntek
2011. május 13., péntek
Vegyes vágott IV.
Készültek olló- és tűtartók. Az egyik kedves fő-megrendelőm kért ajándéknak valót.
A kézműves délutánok zárásaként egy kisebb kiállítást rittyentettünk a Tájházban. Közel másfél év munkáiból válogattunk. Sok ügyes kezű gyermek és felnőtt alkotásai kerültek bemutatásra.
Nem felejtetem el, csak elmaradtam, mint mostanában sok mindennel. A nagyiknak a gyerekek készítettek az egyik kézműves délutánon egy-egy dobozkát, én meg még Kecskeméten szereztem be a kisollókat, és az ott tanult ollótartót készítettem el nekik. Remélem legalább olyan örömmel fogják a nagyik használni, mint ahogy ezek készültek.2011. május 2., hétfő
Falunapok utószó.
Rögtönzött, jól megszervezett kiállítást rittyentettünk a Falunapra szombaton. Hálás köszönet a lányoknak érte! Saját vendégkönyvvel vártuk a látogatókat, ahová már kettő egész bejegyzés olvasható.
Gyönyörű időnk volt, szép számmal gyűltek a népek. Volt sok nézelődő, vásárló. Mind megcsodálták a munkáinkat.
Mellettünk kiállítottak a kézművesek is, akik nem olyan régen gyűltek össze egy csoportba. Szebbnél szebb alkotásokkal jelentek meg a paravánokon és vitrinekben.
Éljen Május Elseje.
Mi így ünnepeltük.
Flóra és én kékben, Bátor vigyorog, Lőrinc elbújt a katicás esernyő alá,
aki épp a horogra próbálja rákönyörögni a csalit, Attila, a Papa szégyenlősen a fényképező mögé állt. :-)
Horgász versenyen jártunk. A végeredmény: 9 hal, bőrig ázás, sok szép nyeremény, ajándék.
Két bottal próbálkoztunk, 9 halat fogtak a gyerekek összesen. Flóra kitartóan figyelte az úszót, Bátorunk inkább a babérokat aratta le, Lőrinc pedig tűrte az esőn ázást velem együtt. Nagy segítségünk volt a Papa és hős testvére, Attila.
Nagy élmény volt a horgászás, remélem jövőre is megrendezésre kerül.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
